Közlemény – Törpeharcsa varsák ürítése és pontyelhullás

Szári Zsolt – a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, a Balaton élővilágának megóvásával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos – nyomán

Nagyon sok horgásztársunktól kapunk megkeresést a törpeharcsa gyérítésben való segédkezés felajánlására, amit természetesen köszönünk szépen! Fontos azonban tudni, hogy a varsás gyérítés halászati tevékenységnek minősül. Ennek a munkafolyamatnak a gyakorlására csak a halgazdálkodási jog gyakorlójának van jogosultsága, amit horgász nem végezhet. Ha valaki valóban tenni szeretne a törpeharcsa terjedésének lassításában, akkor ő nyáron megteheti az ívási környezetben (kikötők, védett medencék vizeiben) felbukkanó, ott úszkáló fiatal törpeharcsa családok megfogásával és eltávolításával. Ehhez nincs másra szükség, csak egy sűrű szövésű merítőszákra. A tavaszi pontyelhullással kapcsolatosan több panasz is érkezett hozzánk, hogy mindez a bojlis horgászok miatt van. Egyesek az ismeretlen összetételű bojli káros hatására gyanakodtak, egyesek a helytelen halkezelésre hivatkoztak, és volt, aki a fárasztás során kialakult stresszhelyzetet jelölte meg a tömeges elhullások okának. Sokan elhullott pontyok tetemeit tartalmazó fotókat is küldtek nekünk tavasszal. Az elhullás okairól korábban ugyanitt már részletesen beszámoltunk: https://balatonihal.hu/…/tajekoztato-a-balatoni…Mint ismeretes, szeptember 30.-a és október 8.-a között is volt egy nagy bojlis horgászverseny, a jubileumi, X. NBBH. A verseny ideje alatt ismételten sok-sok tonna ponty került megfogásra és egy rövid időre halmatracra. Amennyiben a fentebb említett okok bármelyikének is köze lett volna a tavasszal tapasztalt elhulláshoz, mostanában már jelentős mennyiségű pontyhullával kellene találkoznia a Balatonon horgászóknak. Ezért kérjük, hogy aki ilyet lát vagy tapasztal, hasonlóan a tavaszi jelzésekhez, küldje el nekünk a hely megjelölésével együtt az elhullott pontyok fotóját.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük