Balatoni horgászat járvány idején – tájékoztató

Tisztelt Horgásztársak!

A járványhelyzet okozta utóbbi nehéz időszak sok bizonytalanságot, elégedetlenkedést és konfliktust szült, mind a Egyesületen belül, mind pedig helyi illetve országos szinten a meghozott és bevezetett intézkedések miatt.
Az Ezüsthíd Horgász Egyesület Vezetőségének KÖTELESSÉGE a tagság biztonságának és egészségének védelme, ezért pedig JOGA van különböző korlátozó intézkedések bevezetésére – ez történt az egyesületi horgásztanya lezárásakor a húsvéti hosszú hétvége idejére.
A Vezetőség a továbbiakban nem tervezi lezárni a horgásztanyát – amennyiben a járvány további terjedése és súlyossága nem teszi ezt indokolttá -, viszont az eddig is érvényben lévő biztonsági és távolságtartási szabályok betartását MINDENKITŐL megköveteli!
Az egyesületi épület tisztántartása továbbra is folyamatosan biztosított.

A horgászat mint egyéni szabadidős sporttevékenység továbbra is megengedett a kormányrendelet szerint, viszont egyes kormányzati, helyi és önkormányzati rendeletek ezt korlátozottá tehetik.
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. tájékoztatóban foglalta össze, melyek ezek a korlátozások, a tájékoztató az alábbi linken érhető el:

https://balatonihal.hu/Hirek/Balatoni-horgaszat-jarvany-idejen-tajekoztato

Fontos részlet a cikkből:
” E szerint horgászni továbbra is szabad ott, ahol helyi önkormányzati rendeletben nem tiltották meg. Továbbra is a legfontosabb, hogy egyedül, vagy legfeljebb velünk egy háztartásban élővel együtt utazzunk a horgászhelyre és ott is csak így tartózkodhatunk. A más háztartásban élőktől 5 m távolságot kell tartanunk. Vízi járműből való horgászat esetén maga a vízi jármű tekinthető a horgászhelynek, így ott is csak egyedül, vagy legfeljebb velünk egy háztartásban élővel együtt tartózkodhatunk! Figyelem, ezt a vízi rendőrség ellenőrzi és május 1. után is ellenőrizni fogja!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük