Interjú

A közelmúltban interjú készült Egyesületünk elnökével, Csiszár Lehellel, melyben említésre került az egyesület múltja és jelene, a járvánnyal kapcsolatos rendkívüli helyzet átvészelése, valamint arra a kérdésre is választ kaptunk, hogy valóban elegendő hal van-e a Balatonban?
Az interjúért köszönet Szendi Péternek!

Van elég hal a Balatonban – ideális körülmények között tudnak horgászni Alsóörsön

Csend, nyugalom, idilli hangulat. Mindez jellemzi az Ezüsthíd Horgász Egyesület tanyáját. Látszik, hogy jó kezekben van, tiszta, rendezett udvar, impozáns épület. A mintegy ötven csónakot befogadó kikötőt nádas veszi körül.

Csiszár Lehel elnök huszonöt éve látja el a vezetői feladatokat.
1973-ban alakult a horgászegyesület helyi kezdeményezésre. Az alapítók emlékét ma egy fából faragott szobor őrzi, mely Tóth Zoltán faszobrász, horgásztársuk alkotása. Az akkori 13 fős taglétszám mára körülbelül kétszázra növekedett. Elmondható, hogy az Ezüsthíd Horgász Egyesület a település legtöbb tagot számláló társadalmi szervezete, mely a legrégebbi is egyben. – *Édesapám is nagy horgász volt, sajnos ő már nem él, ezért is tekintem szívügyemnek az egyesületet, melynek 1974 óta vagyok tagja. A koronavírus járványhoz mi is alkalmazkodtunk. Betartottuk a kormány által előírt rendeleteket és a polgármesteri utasításokat. Március közepétől korlátozásokat vezettünk be a tanyán. A húsvéti hosszú hétvégére le is zártuk, senkit nem engedtünk be. A fokozatos enyhítéseknek köszönhetően ma már megszüntetésre kerültek a szigorú szabályok. Folyamatosan fertőtlenítettük a tanyát, de a rendezvényeinket sajnos el kellett halasztanunk – *kezdi Csiszár Lehel, aki elmondta, hogy a tavasszal meghirdetett horgászversenyt idén már nem rendezik meg.Az egyesület értékrendjének fontos része az őket körülvevő természet szeretete és tisztelete, valamint a szabadidő hasznos eltöltése mások zavarása nélkül, az alapvető és elvárható emberi* magatartással. Ennek betartását minden tagjuktól elvárják, legyen az jelenlegi vagy jövendőbeli. Szintén fontosnak tartják a fenti szemléletet átadását a fiatalabb generációknak, közreműködnek a Zöld Óvoda Programban.
Minden évben vendégül látják az alsóörsi Napraforgó Óvoda, valamint a felsőörsi Miske Óvoda gyerkőceit, akik hasznos ismereteket sajátíthatnak el a Balaton élővilágáról, továbbá a horgászattal és a hallal való kíméletes bánásmóddal kapcsolatban. Az egyesület törekszik a horgásztársak részére a minél kényelmesebb és kulturáltabb környezet megteremtésére, így az egyesületi kikötőben álló, tagsági összefogásból készült tanyaépületben bérelhető öltözőszekrények és evezőtartók állnak rendelkezésre, valamint a zuhanyzási lehetőség is biztosított. A tanyaépület mellett kialakított, parkosított területen bográcsozásra, szalonnasütésre van lehetőség.Ha egy horgásznak felteszik azt a kérdést, hogy van elegendő hal a Balatonban, az esetek többségében azt válaszolja, hogy nincs. Ugyanakkor Csiszár Lehel ezt megcáfolja, hiszen minden évben összesítik a fogási naplókat, és ebből kiderül, hogy évről évre növekszik a kifogott halak mennyisége. Többször volt példa arra, hogy az alsóörsi horgászok 10 kilogramm feletti pontyokat, 7-8 kilogrammos csukákat vagy éppen 5-6 kilogrammos süllőket fogtak ki. Jó kapcsolatot ápolnak az alsóörsi önkormányzattal. Azon horgászok, akiknek nincs csónakja a szezon előtt és után a strandon pecázhatnak ideális körülmények között. Ugyanakkor a vitorláskikötőben is sikerült stégeket kihelyezniük, így nyáron is tudnak horgászni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük